Corvinusos diákok kérdezték a polgármestert

Corvinusos diákok kérdezték a polgármestert

„Mit tesz Magyarország egyik legerősebb gazdasági centruma járvány alatt és után?” –  erről szervezett online fórumot a BCE hallgatói önkormányzata Dr. Cser-Palkovics Andrással.

A beszélgetésbe a Corvinus hallgatói önkormányzatának közösségi oldalán keresztül lehetett bekapcsolódni is. Cser-Palkovics András a Városháza Dísztermében válaszolt a kérdésekre a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetről, a fehérvári intézkedésekről, illetve arról, hogyan látja az elkövetkező időszakot, a megváltozott körülmények között a gazdasági életet.

Székesfehérvár polgármesterétől elsőként azt kérdezték, hogyan dolgozta ki az Önkormányzat a járványhelyzetben bevezetett és azóta folyamatosan bővülő-frissülő szabályrendszert. A szekesfehervar.hu városportál összefoglalója szerint a kérdezők arra is kíváncsiak voltak, hogy milyen nagyságrendű az önkormányzati bevételkiesés és mennyit fordít a város a védekezésre, hogyan látja a fehérvári gazdasági élet szereplőivel konzultálva a helyzetet, illetve mikor térhet vissza a megszokott kerékvágásba az élet?

Talán ezek a mostani időszak legfontosabb kihívásai, amelyek megoldásában a város aktív szerepet vállal. Mindehhez azonban – ahogy dr. Cser-Palkovics András elmondta – összefogásra, közös munkára és türelemre is szükség van.

A BCE Hallgatói Önkormányzatának Facebook-oldalán zajlott fórumon az online oktatás bevezetése, a rendkívüli körülmények között megkezdődött érettségik is szóba kerültek. Fehérvári témaként pedig a Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusának befejezésére, illetve a nyári időszakban tervezett rendezvényekre, fesztiválokra kérdeztek rá – különösen aktuális ez a Királyi Napok és a FEZEN kapcsán.

A polgármester a válaszok zárásaként kiemelte: olyan hivatást válasszanak, amelyben sok év múlva is örömmel tudják majd képezni magukat, mert napjainkban nem csak munkát, hanem a hivatással az élethosszig tartó tanulás kurzusait is kiválasztják a fiatalok.