A Szóval Győzni ébresztette rá, hogy nem csak a fióknak kéne írnia – állítja Alföldi Laura. A vetélkedő döntőse augusztus 17-én vehette át a Lánczos-Szekfű ösztöndíjat. Interjú.
Készülő kisregényről annyit tudni, ami a méltatásban volt. A „mai 17-18 évesek világát tárja elénk, egy tragikusan végződő szerelmi történetet ismerünk meg olvasásakor. Ügyesen építi fel a cselekményt. Az alkotás stílusa is a jelen ifjúságának sajátos vonásait mutatja. A fiatal korosztály önmaga érzelmeit, gondolatait fedezheti fel benne, az idősebb generációnak pedig lehetőséget ad arra, hogy megértse: a viselkedésformák változnak, de a szeretet, a fájdalom, a hiányérzet ma is szerves része életünknek."
Meg lehet tudni erről kicsit többet? Miért Karcok a címe?
Anna, a főszereplő lány a regény kezdete előtt négy hónappal veszítette el a szerelmét, aki „Nyisd ki, amikor” borítékokat hagyott maga után, Annának címezve, de ő már sosem tudta odaadni neki. Ádám nővére juttatja el a lányhoz, Anna pedig ezeken a leveleken keresztül próbál túllépni.
Mindig szerettem az olyan könyvcímeket, amik az olvasásakor hagynak „Aha, szóval ezért” élményt az olvasóban. Az utolsó mondat leírásáig Címtelen regény néven hivatkoztam rá, majd amikor leütöttem az utolsó sorokat vált világossá, hogy Karcoknak kell lenni.
Valódi események, személyes tapasztalatok alapján írod vagy kitalált történet?
A gyásszal sajnos már találkoztam egész közelről és közvetve is, így ezeket az érzéseket próbáltam belegyúrni Annába, a körülöttem élők tapasztalataival vegyítve.
Milyenek szerinted ezek a „mai fiatalok”, akiket említesz és milyenek az ő jellemvonásaik?
Semmiképpen sem lehet általánosítani, sem a való életben, sem pedig Anna történetében. Mindenkinek megvannak a maga démonjai, legyen akármennyi idős. Nem szabad félvállról venni a veszteséget és az ezzel járó szorongást sem. A szereplőket igyekeztem nem csak feketén-fehéren ábrázolni, hogy élethűek legyenek. Nem idealizáltam, próbáltam hozzánk hasonlóvá tenni őket.
Írni nem könnyű, főleg röviden és jót. Voltak már korábban is hasonló műveid, szárnypróbálgatásaid?
Amióta az eszemet tudom, írással szeretnék foglalkozni. Gyerekkoromban a családomban diktáltam az idősebbeknek a kitalált történeteim, néhány a mai napig megvan. Novellákat és verseket is szoktam írni, többször kezdtem bele regényekbe, de sosem sikerült befejeznem őket. A Karcok is így keletkezett: 2017-ben elkezdtem, de az első fejezet után abbahagytam, majd idén márciusban újra elővettem, és egy hónap alatt elmeséltem Anna történetét. Remélem egyszer a többi félbemaradt művem is hasonló sorsra jut.
Eddig főleg a Szóval győzni kommunikációs bajnokság egyik döntőseként ismerhettünk. Bár az egy teljesen más műfaj, felmerül a kérdés: adott-e valamit, inspirációt, új tudást e vetélkedő és a hozzá kapcsolódó felkészítés?
A Szóval Győzni az élményeken kívül a személyiségemhez is hozzájárult, nyitottabb lettem, és ráébresztett arra, hogy nem csak a fióknak kéne írnom: ez az első írásom, amit több embernek mutattam meg.
A verseny abban is segített, hogy küzdjek az álmaimért, és ne hagyjam csak úgy veszni őket, javított a kitartásomon, és még egy szinttel feljebb emelte az amúgy is bennem élő maximalistát.
Mint minden műnek, e kisregénynek is az olvasói visszajelzés lesz majd a mércéje. Milyen fogadtatásra számítasz? Lesz-e folytatás – egyáltalán: „mi leszel, ha nagy leszel"?
Még bele sem mertem gondolni abba, hogy egyszer valóban olvasók elé kerülhet az írásom – persze ez a vágyam, de egyelőre még olyan hihetetlennek tűnik, habár folyamatosan azon munkálkodunk, hogy ez megvalósuljon. Egyszerre félek tőle és izgatott is vagyok. A családom és a barátaim, tanáraim pozitív kritikával illettek nagyrészt, remélem az általános vélemény is ilyen lesz.
Terveim között szerepel, hogy megírjam a második részt, ami még nagyon kezdetleges szakaszban van, valamint az is, hogy az eddig befejezetleneket lezárjam. Az írás és olvasás szeretete és a Szóval Győzni indította el bennem a gondolatot, hogy újságíró legyek, jelenleg ezért (is) küzdök.
Klecska Ernő