Szeptemberben lesz a Szóval győzni döntője

Szeptemberben lesz a Szóval győzni döntője

A győztes egy napig „polgármester" lehet  – jelentette be Cser-Palkovics András polgármester és Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője.

A tavalyi verseny sikere után a Prosperis Alba Kutatóközpont Nonprofit Kft. megbízásából a Fehérvári Programszervező Kft. 2020-ban is meghirdette a Szóval győzni kommunikációs bajnokságot. A 65 jelentkezőből kiválasztott 12 legjobb középiskolás – túl a sok ismeretet nyújtó mentornapokon – már a döntőre készült, amikor a járvány miatt kihirdették a veszélyhelyzetet. Az elmaradt finálét, amelyen többen már egyetemistaként vesznek majd részt, szeptember 30-án rendezik meg a Hiemer-házban. A bajnokság „második felvonásáról” a Hiemer-házban tartanak sajtótájékoztatót július 10-én, pénteken Cser-Palkovics András polgármester és Benkő-Igaz Krisztina, a Fehérvári Programszervező Kft. szakmai vezetője részvételével. 

A Szóval győzni kommunikációs bajnokság ötletgazda-alapítója Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, aki 2018-ban, egy szólásszabadságot érintő győztes jogvita után határozta el, hogy a számára kártérítésként megítélt összeget egy kommunikációs verseny alapítására ajánlja fel. A szervezők elképzelése szerint a Szóval győzni célja nem csupán a versengés, hanem az is, hogy közösséget teremtsen, olyan fejlődési lehetőséget biztosítva a jelentkezők számára, amely a pályaválasztás és az egyetem, vagy a munkavállalás során felmerülő kihívásokban is segíti őket.

A verseny céljai sok középiskolás fantáziáját megmozgatták, a második bajnokságra már kétszer annyian jelentkeztek, mint az elsőre. A január végén tartott meghallgatásra sok okos, szabatosan fogalmazó, könnyedén beszélő diák érkezett, a maratoni válogató végén a mentorok nehéz helyzetben találták magukat, nem volt könnyű kiválasztani a 65 jelölt közül a legalkalmasabbakat. Végül 12-en kerültek a döntősök közé: Árgyelán Ádám, Balla Dávid, Bencze Zoltán, Bíró Gergő Zalán, Bodonyi Dániel, Henyecz Noémi, Kanczler Viktória, Kertész Mátyás, Kiss Bálint, Léhner Boglárka Bianka, Őrsi Csenge és Zoltán László Gáspár kezdhette meg a felkészülést a döntőre.

 „A Szóval győzni több, mint vetélkedés, hiszen a Prosperis Albának és a Városháza szakembereinek is köszönhetően ez valójában egy képzési programot jelent, amely egy közösségszervező erő is egyben. Ezt jól mutatta az is, hogy az a csapat, amelyik részt vett az első ilyen megmérettetésen, a mai napig összetartó közösség, rendszeresen találkoznak, vesznek részt képzéseken, és sokan közülük olyan pályára mentek tovább, ami a kommunikációról szól"  – mondta el Cser-Palkovics András polgármester, aki a vetélkedő legfontosabb céljának nevezte, hogy a kommunikációs tudás mellett ezek a fiatalok úgy nőjenek fel, hogy legyen a világ kérdéseiről véleményük.

 „Fontos, hogy ezt a véleményt merjék és tudják is megfogalmazni akár hagyományos, akár modern kommunikációs eszközökön. Egy demokrácia akkor lehet demokrácia, hogy a vélemény szabad és ezt a véleményt el is lehet mondani. Ha emögött információ, tudás és világlátás van, akkor értelmes vitáknak lehetünk tanúi, amik előrevihetik a város közügyeit is" – tette hozzá. Cser-Palkovics András polgármester beszámolt arról is, hogy a főnyeremény „kiegészült": a nyertes egy napig „a város polgármestere lesz" és a döntősök lesznek a polgármester stábja. A felkészüléshez a Polgármesteri Hivatal segítségével minden támogatást megkapnak a versenyzők.

A februári mentornapokon Ignácz Adrienn pszichológus, Bakonyi István irodalomtörténész, Kozáry Ferenc színművész, Azurák Csaba műsorvezető és Töll Konrád, a polgármesteri hivatal kommunikációs munkatársa segítette a fiatalokat abban, hogy a bajnoki címért folyó versenyben a legjobb tudásuk szerint teljesíthessenek. A mentornapokon a hatásos, hiteles és érdekes beszéd titkairól, a gesztusok, a testbeszéd, a mimika szerepéről is szó esett, de a diákok több szituációs és szerepjátékban is kipróbálhatták magukat. Sok hasznos ismeretet szereztek, miközben egymást is megismerték – fogalmaztak a fiatalok a mentornapok végeztével.

Sajnos, a vírushelyzet megakadályozta, hogy a bajnokjelöltek a március közepére tervezett döntőn megmutassák, mire képesek „nyomás alatt”, a finálét a szervezők elhalasztották. A döntő új időpontja szeptember 30., szerda, helyszíne a Hiemer-ház bálterme. Annak érdekében, hogy a diákok „formába lendüljenek”, ismét részt vehetnek a mentornapokon: szeptember 26-án, szombaton (a tervek szerint) Kozáry Ferenc és Bakonyi István, szeptember 27-én, vasárnap pedig Ignácz Adrienn és Töll Konrád tart felkészítőt számukra a szokott helyen, a Hiemer-ház Moskovszky-termében.

A szeptemberi döntőben három feladat vár a diákokra, amelyek közül kettőre előzetesen felkészülhetnek: egy három perces beszédet kell tartaniuk, amelynek témája: Hogyan fogom alakítania a jövőt?, illetve helyt kell állni egy interjúhelyzetben, amelyben Azurák Csaba – ő lesz a döntő műsorvezető házigazdája – kérdezi a versenyzőket. A harmadik feladat a rögtönzés, amelynek során egy percben kell reagálniuk egy közösségi média posztra, videóra. A versenyzőket értékelő zsűri tagjai: Bukosza Zita, az M5 szerkesztőriportere, Hagymásy András, a Fehérvár Médiacentrum ügyvezető igazgatója, Stettler Zsuzsanna, a székesfehérvári Polgármesteri Hivatal Kommunikációs Irodájának vezetője és Vakler Lajos, a Fehérvár Televízió szerkesztő-műsorvezetője.

 Ami pedig a díjakat illeti: a versenyzők az értékes tárgynyeremények mellett több más ajándékkal is gazdagodnak. Mindegyik versenyzőről készül egy portrévideó; szereplésüket egy videó-portfólióban örökítik meg, és természetesen magukkal vihetik a mentornapokon szerzett tudást. Ezen kívül valamennyi döntős lehetőséget kap a Prosperis Alba további ingyenes tréningjein és rendezvényein való részvételre.

 A kommunikációs bajnok jutalma egy DJI Osmo kézi telefonstabilizáló, egy okosóra és további értékes nyeremények. A verseny időpontjának és lebonyolításának változtatása mellett a szervezők – a polgármesterrel közösen – úgy döntöttek, hogy a 2020-as bajnokság fődíját kiegészítik: a győztese egy munkanap erejéig Székesfehérvár „polgármestere" lehet, stábja pedig a Szóval győzni többi döntőséből áll össze. A különleges nap célja, hogy a fiatalok ne csupán megismerjék a fehérvári városvezetés működését, hanem aktívan alakítsák is azt, méghozzá úgy, hogy a nap végére egy javaslatcsomagot állítanak össze a város közgyűlése számára. Emellett a városvezetői feladatokat is ellátják majd, természetesen a jogszabályi keretek között. A szervezők azt remélik, hogy a fiatalok élnek a lehetőséggel és tovább erősítik a demokrácia és a minőségi kommunikáció iránti elkötelezettségüket.

Fotók: Ostorházi Helga